Nemrég vettem egy autót, de mivel nem volt pénzem újat vásárolni szalonból, használtat vettem. Nagyon örültem a vásárnak, hisz végre én is büszke autótulaj lettem. Azonban ez a “nászutas” időszak nem tartott sajnos túl sokáig. Egyre több probléma jelentkezett, és egy idő után már csillagászati összegeket költöttem rá az autóra. A szerelő azt mondta, hogy valószínű a fő problémát az okozta, hogy a korábbi tulaj egyszer sem cserélt olajat az autóban, ami elég nagy probléma. Ezért úgy döntöttem, egy ideig kerékpárral járok inkább munkába, mert egyszerűen nem volt több pénzem, amit az autó szerelésére tudtam volna költeni. Emiatt viszont nagyon sokat idegeskedtem. Az egyik ilyen reggel, amikor tettem le a bicajomat, találkoztam egy kollégámmal. Kérdezte, hogy hová tűnt az új járgányom, mostanában nem látott vele. Ekkor nem bírtam tovább, és szegényre egész panaszáradatot zúdítottam.
Röviden elmondtam neki a bajaimat, illetve azt, hogy egyszerűen nincs annyi felesleges pénzem, hogy olajat cseréltessek az autómban, és később kiderüljön róla, hogy az sem megfelelő. Erre azt válaszolta, hogy korábban hasonló problémákkal küzdött, mint én. Ekkor azért felcsillant a szemem, és megkérdeztem, hogy hogy sikerült átlendülnie az akadályokon. Azt mondta, hogy talált egy weboldalt, ahol olyan olajokat árulnak, ami a mai körülményeknek leginkább megfelel. Ez pedig a castrol 5w40 nevezetű olaj. Mivel nőként nem sokat konyítok ezekhez a dolgokhoz, kedvesen megkértem, hogyha ráér, mondjon nekem néhány dolgot, hogy tisztában legyek, miért is jó pontosan ez a fajta olaj.
Erre azt a választ kaptam, hogy azért fontos, hogy a legerősebb és strapabíróbb olajat töltsük az autónkba, mert a mai járművek nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint évekkel korábban. Mára mindenkinek az autó vált az elsődleges utazási eszközévé, és valóban jóval kényelmesebb megoldás, mint hosszú órákat tömegközlekedni. Emellett jelentősen megkönnyítette azt is, hogy az ember nyaralni is elmehessen autóval nagyobb távolságra, mint korábban. Egy jó minőségű termék megvédi az autóban lévő alkatrészeket attól, hogy a súrlódás miatt folyamatosan kopjanak. Hiszen ez az anyag biztosítja azt, hogy legyen egy olyan köztes állomány, amelynek segítségével zökkenőmentesen történjen az autó működése. Emellett azt is megelőzi, hogy az alkatrészek korrodálódjanak.
Felbuzdulva a hallottakon, ellátogattam arra a weboldalra, amelyet ajánlott a kollégám. Azt mondta, hogy ő mindig onnan rendel, így sokkal kényelmesebb, mintha el kellene menni boltba, hogy ott vásárolja meg az ember. Ezen kívül így sok időt is lehet spórolni is. Mikor elolvastam a kedves kollégám által javasolt termék leírását, végképp meggyőzött. Azt írták, hogy a Castrol márka több, mint 40 országban van jelen, és több, mint 7000 alkalmazottat foglalkoztat szerte a világon. Ez azért elég erős referencia, azt gondolom. A személygépjármű olajok mellett forgalmaznak motorkerékpár, Go – Kart, hidraulika, motorcsónak olajokat, valamint szélvédőmosókat és fékfolyadékokat is. Mint látható, igen színes arculattal rendelkezik a cég.
Megrendeltem az ajánlott olajat, és elmentem vele a szerelőhöz. Kicsit aggódtam, hogy ugyanaz fog történni, mint korábban. Hogy rengeteg pénzt elköltök, és mégsem lesz megfelelő az eredmény. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, és végre megfelelően tudtam használni a kis járművemet újra. Viszont a biciklit sem cseréltem le teljesen, mert rájöttem, hogy sokszor kényelmesebb megoldás, mint az autóval róni a köröket parkolóhely után kutatva.