A kerékpározás a szabadidős kikapcsolódások egyik legszuperebb formája. Milliók űzik hobbiból és versenyszerűen is, szóval mégis lehet a dologban valami. A biciklizésben nem csak az a csodálatos, hogy az erőnket gyakorlatilag veszteség nélkül alakítja mozgási energiává, de amellett, hogy tetőtől talpig átmozgat, még egy kirándulással is felér, akár csak egy kicsit sík terepen kerekezünk, akár hegyeket hódítunk meg vele. Nagyon sok különböző fajtája alakult ki attól függően, hogy milyen útra, milyen felhasználásra veszi az ember a kecses országúti kerékpároktól a vaskos downhill biciklikig. Mindenki maga dönti el, hogy milyen módon szeretne kerekezni. Azonban ez nem mindig volt így, száz, vagy akár csak ötven évvel ezelőtt még korántsem volt ekkora piaca és ilyen széles spektruma a különböző specifikus drótszamaraknak.
Az első változat a 19. század elején jelent meg, és nemigazán volt több egy kétkerekű, ülő rollernél. Fa váza és küllős fakerekei voltak, így elképzelhetjük, hogy milyen érzés lehetett vele mondjuk macskakövön vagy kavicsos talajon menni. Ennek a prototípusnak még nem volt semmilyen hajtása, lábbal lökhette magát előre az utas. Kicsit később már megjelentek a különböző pedálhajtások, és útjára indult a bicikli fejlődése. Érdekes módon egy időben furcsa változáson ment át, ugyanis a velocipédek, a hatalmas első és apró hátsó kerékkel rendelkező kerékpárok sok mindennek voltak nevezhetőek, de praktikusnak biztosan nem. Külön tudomány volt felszállni rájuk, és elindulni, mozgásban tartani sem volt éppen egyszerű. Ehhez képest nekünk még egészen kellemes dolgunk van az azonos méretű kerekekkel és az ergonomikus nyereggel. A korábbi öntöttvas vázakhoz képest is lényegesen jobb helyzetben vagyunk a csővázas vagy könnyűfém vázakkal, mi, akik később álltunk neki tekerni. A jelenleg ismert vázforma nagyjából a ’40-es, ’50-es években alakult ki, és a ’70-es és ’80-as évektől már elterjedtek a speciális igényeket kielégítő biciklik is.
A másik nagy áttörést John Boyd Dunlop hozta el a felfújható gumiabroncsokkal. Előtte tömör gumiból voltak a kerekek abroncsai, még korábban pedig vasból, acélból. Ez utóbbiak finoman szólva nem sokat segítenek be a lengéscsillapításban, ráadásul a tapadásuk is vészesen kicsi, mondhatni nulla. A tömör abroncsok se nagyon feleltek meg a célnak, hiszen akkoriban a gumik összetétele még jelentősen eltért a ma ismertektől, merevek és rugalmatlanok voltak, minimális rezgéscsillapítással. Azonban a pneumatikus abroncs, majd később a felfújható külső és vastag külső abroncsból álló kétrétegű futómű lehetővé tette, hogy immáron sokkal rázósabb talajon is teljes biztonságban tekerhessünk anélkül, hogy a terep szétrázna minket. A kerékpárosok lemehettek a kiépített útról, és kialakult a túrabiciklizés, amiből azután az összes többi hegyi- és terepkerékpározás is származik.
A legjobb, ha valaki már gyerekként megtanul biciklizni, mert ez is olyasmi, amit soha nem felejtünk el. Aki egyszer ráérzett, az akkor is fog tudni biciklizni, ha legközelebb csak 20 évvel később ül fel újra a nyeregbe. A giroszkóp-elvnek köszönhetően ha elég gyorsan megyünk, és semmi sem borít fel, akkor egész biztos, hogy nem fogunk elesni. Sokan továbbra is tartanak vagy félnek tőle, pontosan amiatt, hogy nagyon megüthetjük magunkat bukáskor, ráadásul a közlekedésben betöltött szerep is kissé tisztázatlan néha. Nagyon sokan úgy kezdenek el tekerni, hogy halvány lila lövésük sincs a közlekedési szabályokról, vagy egyszerűen nem tartják be azokat, és ez rengeteg konfliktust szül nap, mint nap. A járdán biciklizők, a forgalmat akadályozók, a véletlenszerűen közlekedők nem csak az autósok, de a gyalogosok életét is megkeserítik a városokban, és nem egyszer a figyelmetlenség és a felelőtlen hajtás okoz súlyos balesetet. Akármennyire nem motor hajtja, attól a kerékpár még jármű, tehát úgy tessék hozzáállni. A felelősségteljes közlekedés nem csak a Te érdekeidet szolgálja, hanem a környezetedét is, és nagyon sok felesleges idegességtől is megkímélheted mind magadat, mind embertársaidat.